Borongós, de nyugodt vasárnap délután. Olvastok a kanapén, gőzölög a forrócsoki az asztalon, mindenki chillben.

Csippan a telefon.

- Szia! Mit szólnál egy koncerthez a hétvégén?
- Háát...nem tudom. Majd átgondolom, jó?
- Egy hónap múlva londoni hosszú hétvége? Megvan tök olcsón.
- Hú, nem tudom...még átgondolom, jó?
- Kiállítás? Színház?
- Nem tudom, megnézzük.

És ebben a fenti párbeszédben nem a férfi a passzív fél...

Ismerek nőket és férfiakat is - lehet, hogy ti is - akiknek az otthoni dolgok elvégzése teher, kényszer, elvárás vagy épp szívesség.
Ismerjük az érzést: előttünk állnak a feladatok, amiket el kellene végeznünk és nekünk a legkisebb kedvünk sincs hozzá.
Utáljuk.
Elvárásnak tekintjük.
Arra gondolunk, hogy vajon a párunk is eleget végez-e ezekből.
Agyalunk azon, hogy miért kell megcsinálni, vagy azon, hogy hogy lehetne elkerülni.
És mellette arra gondolunk, hogy milyen jó lenne szinglinek lenni, mert akkor ezeket nem kell megcsinálni...(haha, amúgy akkor is meg kell).

Erős a cím, mi? Pedig így van.

A férfiak célja, hogy minden nőt meghódítsanak, akit csak tudnak.

Lehet egy pont az ember életében, amikor már nem a pillanatnyi örömökért keres partnert maga mellé, hanem annál valami sokkal komolyabb dolog miatt. Persze amikor ismerkedünk, alapvetően nem úgy állunk neki, hogy "na ő lesz az, akivel...", de a lehetőség már ott van, ha engedjük.

"Hagyd a fenébe!"
"Nem ő való hozzád!"
"Sosem leszel így boldog!"
...és még sorolhatnánk.

Ismerősen csengenek ezek a mondatok? Vagy te olyan vagy, aki nem hagyja, hogy mások befolyásolják a saját boldogságának megélésében?

A blogon sosem moralizáltam azon, hogy a szeretői viszony jó dolog-e vagy sem, és továbbra sem tervezem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ő mit bír el, a kapcsolata mit bír el, a lelkiismerete mit bír el. Nem tisztem pálcát törni afölött, aki szeretői viszonyt folytat. Lelke rajta. A világban nagyon sok szeretői viszony van ebben a percben is, ahogy ezt olvasod. Ami viszont biztos, hogy nem megoldás a problémákra, ugyanis azt a kapcsolaton belül kell megtenni.

Ma sok nőtől hallani és sok helyen lehet olvasni, hogy a férfiak nem tudnak férfiak lenni. Férfioldalak, férfikörök alakulnak, párkapcsolati szakértők garmadája elemzi a férfilétet és a kapcsolatokat, hogy hogyan kell a férfinek férfinek lennie. Van viszont egy kérdés, amit senki nem tesz fel:

„Andris 39 éves, középvezető egy multinál. Zita 36 éves, az államigazgatásban dolgozik. Budapesten élnek egy szép budai albérletben. Nemsokára közös lakást fognak vásárolni és családalapításon gondolkodnak, de azért addig élik az életüket, sokféle programjuk van. 10 éve vannak együtt.” - ki ne vágyna Andris és Zita elképzelt életére?

Tegnap olvastam egy spirituális fickó Facebook posztjában "csajozási tanácsokról", ami zanzásítva arról szólt, hogy ne legyünk igénytelenek mi férfiak és hogy ez nem hátrány a csajozáshoz. Attól függetlenül, hogy igaz, amiket írt, a közvélekedéssel ellentétben ezek a dolgok nemcsak a férfiakat érintik.