Az első, tudatosan szingli generáció elérte a negyvenet hazánkban is. Vannak, akiknek ez semmit nem jelent, hiszen talán egész életükre tudatosan ebben az életformában látják a saját boldogságukat. Mások fordulóponthoz, válaszúthoz érkeztek. Az egyedül felépített csillogó élet (vagy éppen csak mérsékelten sikeres) készen áll, de sajnos üres a palota (és a szív is) így ezeknél a nőknél, akik nem köttették ki a szív képzeletbeli villanyszerelőjével, bizony megszólalt valami csengő. Nem mondom, hogy vészcsengő, attól függ, ki hogyan éli meg.
Most döbbennek rá sokan, hogy egyedül vannak és az egyedül (vagy hosszabb-rövidebb ideig melléjük szegődött útitársakkal) megélt majd két évtized után jó lenne már valaki, aki legalább egy kicsit hasonlóan gondolkodik az életről. Vagy az sem baj, ha nem hasonlóan, majd lesz valahogy...
Életutam során most egyre több ilyen nővel találkozom, nem egy közülük egyértelműen jelzi is, hogy velem el tudná képzelni a továbbiakat. Amikor beszélgetek ezekkel a nőkkel és kezdem megismerni őket, hamar rájövök, hogy miért is vannak egyedül egy, kettő, nyolc vagy éppen tizenéve. Pontosan azokat a tulajdonságokat látom bennük, amiket én (már) tudatosan kerülök egy nőben. Tény, hogy sok ilyen tulajdonság pont ahhoz kellett, hogy egyedül is fentmaradjanak a víz tetején, de a legtöbbjük ellenszenves. A baj ott van, hogy amikor évekig benne vagy egy szerepben, abból már nehéz kimászni. Mennyivel jobb lett volna valakivel építkezni, közös jövőt építeni, ami nem a megalkuvásról szól, mint azt sokan hiszik, illetve nem kell, hogy arról szóljon. Erre sokan nem jönnek rá, csak most, amikor már majdnem késő.
Ezek a nők, akik már ilyen formán elértek valamit, óhatatlanul ugyanúgy magasabbra teszik a mércét, mint akármelyik másik nő. A sikeres, egyedülálló férfiak száma viszont véges, így nem fog jutni minden magányos, késő harmincas nőnek sármos, befutott pali. Az ilyen palik nagy többsége amúgy sem a megkeseredett, bekeményedett harmincnyolc éves szingli nőkre vágyik, hanem vagy alkalmi kalandokra (amelyek egy sikeres, igényes palinak még bőven érkeznek 35 fölött is) vagy pedig megállapodásra és befogadásra képes nőre, aki lehet, hogy nem első osztályú bőr, lehet, hogy nem Versace napszemüvegben feszít, meg Gucci táskával, de képes a gondoskodásra, jelentsen ez bármit is és nem egyedül tervezi leélni a további évtizedeit. Akinek lehet adni, aki mellett a férfi is férfi tud maradni, nem pedig egy kiherélt, szerepétől megfosztott visító eunuch, sem pedig egy szívtelen, érzéketlen barom, akinek a testéből az összes jóérzés távozott a vízzel együtt a nagy gyúrás közepette. Ez a tény magyarázhatja az "Elfogytak a rendes férfiak!" felkiáltás mögött álló, téves elképzeléseket is. Maradnak a társkereső applikációk, amikről lásd többi posztom.
Én nem akarok senki kész életének az utolsó építőkockája lenni, cseresznye a tortájának a tetején lévő tejszínhabon, ne legyetek ti sem! Töltsétek olyan nőkkel az időtöket, aki képes adni is, nemcsak elvenni; aki tudja, hogy az együtt töltött, boldog évtizedekért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint a házért, úszómedencéért, kocsiért, külföldi utakért. Akiknél maga a torta lehettek, melyre a következő emeletet már együtt sütitek.
