Kicsit megtévesztő lehet a cím, hiszen nem a 20. század elfeledett évtizedeinek udvarlási szokásairól akarok írni, hanem a nagyon is közeli 2000-es évekről. Igaz, már annak is vagy 20 éve, ami így 40 évesen nem tűnik soknak, de aki akkor született, az ma már 20 éves. Durva.

A Z generáció ereje teljében, az ún. alfa generáció (a 2010 és utána születettek) korai képviselői már 14 évesek, belépnek a fiatalkorba. Különböző alkalmazásokban - most pl. újabban a Threadsben - lehet olvasni a generációk csajozási szokáisaról, meg arról, hogy miként változtak meg a dolgok az utóbbi években, évtizedben. És hát valljuk be, Millennial szemmel elég szörnyű, amit néha olvasok, hiába csináltuk meg mi is a magunk hülyeségeit. A szélsőségek évtizedét éljük, szinte nincs is középút semmiben. Vagy kurvajó vagy, vagy egy senki. Ha nincs márkás cuccod, akkor ruppótlan vagy. Ha nem Iphone-od van, akkor nem vagy menő. Ha nem vagy egy bunkó fasz, akkor incel vagy. Nincsenek árnyalatok, nincs középút. Nincsenek olyan dolgok, hogy "csak egy kicsit vagyok olyan". Ma már ami "csak kicsit olyan", az nem olyan.

A lányokat a femináci oldalak gyilkolják (heréljük ki a férfiakat, minden férfi egy köcsög), a fiatal srácokat (és az igazi, időtálló férfiasságot) az Andrew Tate félék pusztítják (a nőket meg kell alázni). Hogyan tegyél igazságot ebben a világban? Vagy majd a világ helyreteszi magát?

Na de, hogyan is csajoztunk régen? Mit értek ez alatt?
Nos, nekem az ún. "fiatalkorom" 1998-2012 között volt (16-30). Az ismerkedés, "csajozás" természetesen utána sem állt le, hiszen akkor ennek a blognak sem lenne témája. 2012 után már elkezdődtek azok a folyamatok, amik megváltozatták ezeket a régi dolgokat, így ami utána történt, az már egy másik korhoz való alkalmazkodás jegyében is zajlott és zajlik minden millennial számára.

Sokat olvasok arról, hogy mennyire zavaró, hogy "nézzük a nőket". Erről én azt gondolom, hogy nézés és bámulás között azért van különbség. Régen ezzel adtuk a tudtára egy nőnek, hogy ő bizony bejön nekünk. Egy pillantás rá, egy pillantás vissza. Egy hosszabb szemezés felé, ő meg visszanéz, ezzel meg is volt a zöld lámpa, hogy a következő lépés a leszólítás és a továbbiak.

Régen ezzel adtuk a tudtára egy nőnek, hogy ő bizony bejön nekünk.

Mivel 2010 előtt még Facebook sem volt, nemhogy Tinder és hasonlók, ezért személyesen kellett megoldani az ismerkedést. Hol lehetett ezt? Hát például buliban/házibuliban, tömegközlekedésen, strandon, suliban/munkahelyen, utcán. Ezek voltak az ismerkedés helyei. Hogyan adtad tudtára a másik nemnek, hogy bejön? Nézted, vagy odamentél. Ennyi, a többi jött magától. Ha nem jött, akkor meg mentél tovább (sosem értettem azokat, akik ilyenkor tovább erőszakoskodtak az adott nővel, hiszen ezer másik volt még).

Buliban ez úgy nézett ki, hogy jártunk falkában, a csajok is jártak falkában, ha bejöttünk nekik, akkor odaültünk hozzájuk, meghívtuk őket, beszélgettünk, aztán közös bulizás és akinek mákja volt, már mehetett is haza a kiszemelt nővel, taxi, gyalog, tökmindegy, ha volt külön lakás, akkor ugyanúgy egymás ágyában kötöttek ki, ahogy ma is történik. De ezeket muszáj volt személyesen meglépni.

A gimis éveink végén, egyetemi éveink elején a különbségek sem voltak ekkorák és a szélsőségek sem. Nem csak akkor számítottál menőnek, ha virított rajtad a Gucci meg a Lacoste - a többségünk nem is engedhette meg magának ezeket - elég volt, ha csak látszott rajtad, hogy adsz magadra, stb. Nem kellett slusszkulcsot sem lóbálni, bár tény, hogy azért a BMW kulcs akkor is tudott combokat nyitogatni. Kurvára elég volt a személyes vonzerő (már ha volt ugye). Persze megvoltak a státuszszimbólumok, csak akkor nem az volt, hogy mindenkinek Iphone és akinek nem az, az lúzer, hanem mindenkinek másfajta telefonja volt és ennyi.

Ma a legtöbb fiatal hasonlítani akar egymásra (vagy valamelyik influencerre). Mivel 2010 előtt az influencerség gyakorlatilag ismeretlen jelenség volt, így nem is feltétlenül rájuk akartunk hasonlítani, hanem mondjuk tv-s arcokra, vagy zenekarokra. Inkább a 90-es évek végére volt jellemző, hogy baromira nem akarunk egyformák lenni ennyire, mint most a fiatalabbak. Megvoltak a különböző csoportok, és a legtöbben valamelyiknek a tagjai voltunk. Voltak rockerek, punkok, diszkósok, alterosok, deszkások, tehát valamilyen zenei irányzat vagy tevékenység határozta meg a kinézetet, irányultságot és a csoporton belül voltak hasonlóságok. Ma ezt nem látom, mindenkinek egyenhaj és egyenöltözet. A különböző csoporthoz való tartozásnak mondjuk volt egy hátránya, általában predesztinálta, hogy az adott csoportból könnyebb volt becsajozni, mert a másik csoport tagjai nem igazán ismerkedtek, plusz nem is jutottál a köreikbe. De azért voltak kivételek. Na persze a lányok sem voltak ennyire durván felöltözve (pedig akkor az tűnt annak - mi is semmirekellőek voltunk és vagyunk a nálunk idősebb generáció szemében) és nem tűnt mindenki 10 évvel idősebbnek a koránál.

Nem voltak a mai értelemben vett fesztiválok, leszámítva a Szigetet, a VOLT Fesztivált, Művészetek Völgyét és az EFOTT-ot, na meg a különböző egyetemi napokat (ha még volt, írjátok meg kommentben). Balaton Sound és Campus 2007-ben, Fishing on Orfű 2008-ban volt először. A 90-es évek végén a beülős helyek, pubok, kocsmák és a Budapesten és vidéken is nagy mennyiségben létező diszkók voltak, hatalmas bulikkal. Ezekre tudtunk járni, itt tudtunk ismerkedni.

Téves elképzelés, hogy a 90-es évek végén, 2000-es évek elején alfának kellett volna lenni ahhoz, hogy valaki csajt tudjon magának fogni egy hétvégi buliban. Ez akkor bárkinek sikerült, aki elég ügyes volt. Nem járt minden második fiú és lány edzőterembe, meg futni, nem volt ekkora divat ez, mint most. Persze egy-egy izmosabb kortársunk akkor is kitűnt a tömegből, de nem volt erre akkora szükség ahhoz, hogy bevágódjunk az ellenkező nemnél. Ma már ez is szinte alap (mondjuk a mai 18-22 évesek eleve óriásira nőttek, bemegyek egy buliba vagy fesztiválra és mindegyikük 180-190, a csajok is, ehhez ha szélesítesz is egyet, akkor elég jól nézel ki, megértem). Ha kurvajó volt a dumád, nyertél.

A sort még lehetne folytatni, egy biztos, mi sem voltunk különbek, mint az előttünk vagy utánunk jövő generációk. Megcsináltuk a magunk hülyeségeit, megvoltak az egyéjszakás kalandjaink, de valahogy az egész könnyebbnek, légiesebbnek, fesztelenebbnek tűnt. Ma már férjek és feleségek vagyunk, mert 30 után szépen lassan lezártuk a bulizást (már aki) és jött valaki az életünkbe, akivel értelmesen tudjuk tölteni az időt, megérte elvenni/hozzámenni és családot alapítani. Ami - és ezt pontosan látom az új generációnál is - sokaknak ma is vágya.