Tinder és Badoo tapasztalatok

2018. június 29. - Dr.Heart

tarskeresok.png

Előre leszögezem, nincs problémám ezekkel az alkalmazásokkal, mindkettő nagyon szépen teszi a dolgát. De ha kicsit belemélyedünk a sűrűjébe és elkezdjük figyelni, vizsgálni, akkor akár vicces is lehet. Ja, nem. Hosszú idő után újra regisztráltam mindkettőre. Nem kellett volna.

Tinder

Kezdem a barátságosabbal. Ugye közismert, hogy a Tindert alapvetően arra találták ki, hogy könnyen és gyorsan el tudjuk dönteni, kivel szeretnénk ma dugni a városban, mindezt a fényképes profilok balra vagy jobbra húzásával jelezhetjük (balra, ha "nem tetszik", jobbra ha "tetszik" az illető). Erre a célra itthon is elég jól használható, de a nagy számok törvénye alapján főleg Budapesten. Nekem is van haverom, aki tényleg arra tette fel, hogy skandináv orvostanhallgató lányokat skalpojon, aztán néha magyarokat is, de az igazi hús-vér, kapcsolatvadász tinderezés az igazi. Előre szólok, siralomház.

Kezdjük ott, hogy van, aki csak poénból húzogat jobbra-balra és esze ágában sincs itt megtalálni az igazit, akivel majd együtt lehet sétáltatni a kutyát borongós őszi estéken, aztán hazaérve egy üveg jó valami mellett beszélgetve kihámozni egymást a ruhából és ordenáré nagy szexet csapni a szőnyegen. Mert persze titokban erre vágynak a nők. Hát nem. Akinek az itteni húzogatás a legfőbb szórakozása, az inkább induljon el Tibetbe gyalog, az garantáltan izgalmasabb lesz.

A netes társkeresők alapvető sztereotípiája, hogy a csúnya/gyerekét egyedül nevelő/önbizalomhiányos/kövér nők gyűjtőhelye (a felsoroltak között előfordul átfedés, de nem gyakori). Nos, a Tinderen jó nők is vannak! Sőt, normális nőbe is lehet botlani, aki tényleg ír egy pár sort magáról (ha más nem a legfontosabb adatot, a magasságot, mert ma valahogy minden nő 170 fölött van és nyilván 180 fölötti férfit akar magának). Sajnos azonban a normalitás és a szépség egy skála két véglete.

Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy 300 karakterben adjuk el magunkat (a 6 fénykép mellett) és az igazán ügyesek ezt ki is tudják használni. Persze a többség nem ír semmit, de aki igen, az nem győzi kihangsúlyozni, hogy ő márpedig magas/edz/a sport az élete/van háziállata, ami a kutya (mi más) és természetesen nem dohányzik. Alapvetően azonban a nők marhára nem olvassák el, mit írsz, hiszen a fotó a lényeg. Ha a képeid szarok, mész balra, mégis majdnem mindenki ótvarosan szar minőségű telefonos szelfikkel szórja tele a profilt. Szóval no szöveg, szar képek = self-marketing egyes, ülj le. Ebből sem lesz túlnépesedés.

Ezt a nem iszom/nem dohányzom dolgot amúgy is bírom, persze, majd biztos elhiszem, hogy a 25-35 közötti, egyedülálló nők 100%-a még csak egy pohár pezsgőt sem iszik meg a hétvégi buliban vagy családi összejövetelen (hacsak nem absztinens a família is). Azok a nők, akikkel tényleg le lehet ülni egy nyári estén a mólóra egy pohár rozéval és értelmes dolgokról beszélgetni, na azokat úgy hívják, feleség, és már valaki más oldalán teszik ezt, a többieknek ott a Mastercard...ja nem, a Tinder.

Hiába írom ki, hogy maximum 50 km-en belül ismerkedek, mert a távkapcsolat nekem kurvára nem menő, azt hiszed, elolvassák? Ugyanúgy rámhúznak a budapesti/pécsi/szombathelyi nők, hiába csücsülök a Dunántúl kellős közepén.

Ha eljutottunk a sikeres "match"-ig (így hívják, ha mindkét fél jobbra húzza, "tetszikeli" a másikat), akkor jönne ugye a chat része...jönne, mert a nők nem szeretnek visszaírni. Miről is sírnak minden fórumon/blogposztban? Hogy hova tűntek az igazi férfiak, blablabla, ghostolunk, stb. Legyen egy, aki nem akar lelépni és kezdeményez, ahogy azt egy férfinek kell, annak sem írunk vissza. Itt lép be az egyes pont, Tibet, és hasonlók. Megértem a helyzetet, hiszen kb. minden hímnemű féltől állítólag jönnek a félmeztelen és faszos képek, szóval harapja le a cápa annak is, aki nem fesztiválokra megy ingyen répázásért, hanem itt rontja a normális férfiak ázsióját. Bár attól tartok, ők vannak itthon, én csak a vendég vagyok...de hát nem innen akartam feleséget vadászni, ez még mindig csak egy kísérlet.

Badoo

Na, hát ez a csoda maga. Itt tényleg bejön, amit korábban említettem a kevésbé szép nőkről, legalábbis a szűkebb környezetemre szűrve. Persze azt tegyük hozzá, hogy a normális, jó nők általában épp foglaltak. Akinek itt profilja van és jobban néz ki az átlagnál, az vagy most jött ki egy hosszabb kapcsolatból, vagy van már gyereke és úgy már a kutyának sem kell. Sajnálatos dolog ez, nehéz gyerekkel ismerkedni, de a hátterét nem ismerjük a dolgoknak (nem is feszegetem inkább, én gyermektelen nőkkel szeretnék ismerkedni). Jól jellemzi a helyzetet, hogy az exem, aki a közös stúdiófotózásunkon készült képekkel nyomul (és azokkal, amiket én csináltam róla a közös programjainkon) messze kitűnik a mezőnyből. Mondjuk ő legalább szép. De hát neki sem kellett a Maldív-szigeteki közös nyaralás, családalapítással folytatódó közös megöregedés, így hát marad az internet fertője, a netes társkereső.

A Badoo két napig húzta a telefonon, aztán menthetetlenül töröltem a profilt, letöröltem az appot és sóval hintettem be a helyét.

Nem meglepő módon itt sem iszik senki alkoholt és nem is dohányzik, sőt, mint a beszélgetésekből kiderül, nem is kávézik, tehát a magamfajta klasszikusan romantikus-hedonista gentlemannek nem ez a terep megtalálni azt a nőt, aki amellett, hogy jól is néz ki, lehet vele egy jobbfajta balaton-felvidéki pincészet teraszán a kilátásban gyönyörködve punnyadni, vagy kulturális programokra járni, de ha kell, sikítozós szexet rendezni a lakás minden pontján és kialvatlanul együtt kávézni másnap reggel a konyhában.

Igényes férfi nem ismerkedik ilyen helyen, szóval mindenki haladjon tovább, nincs itt semmi látnivaló!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ferfisziv.blog.hu/api/trackback/id/tr7214080817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maryska 2019.04.12. 19:05:08

Szia Dr Heart

Gondoltam regisztrálok egyik társkeresőre és elolvastam pár blogodat, hogy információt gyűjtsek, melyik lesz a nekem való . Nagyon bírtam amiket írtál, jókat szórakoztam .Végül nem jelentkeztem egyik oldalra sem viszont veled boroznék egyet !:) és most itt bátran nyílt társ keresek... ha még te is keresed a hozzád illőt .

üdv M a Balaton felvidékről

Dr.Heart 2019.04.12. 21:13:46

@Maryska: Örülök, ha tetszett :) Írtam neked egy másik felületen ;)

Norbi812 2019.08.13. 19:52:07

Hali ! Elolvastam én is az írásod. Én nem akarok borozni :), de megosztanám tapasztalataim. A Badoo egy hulladék... Csak elveszi az ember kedvét, rontja az önbizalmat. Először is, senki se húz be, senki se válaszol... van aki legalább olvassa, de ugyanúgy semmi. Aki meg behúz, az teljesen közömbös, alig ír, tele helyesírási hibával és pár óra után a beszélgetés be is fullad... senkinek se ajánlom. Azt még tegyük hozzá, hogy itt nagyon sok a kifejezetten ronda lány..
Tinder: Na igen, erről az appról nagyon sok rosszat hallottam, csak szextárskereső, mindenki a pénzre, csillogásra megy. A második dolgot osztanom kell... Először egyszerű képekkel próbálkoztam, ezzel szinte senki se húzott be. Aztán pár jó Instagram kép, meg egy frappáns bemutatkozás és jöttek a matchek. A kép vegyes, sokan nem válaszolnak, bármit írsz, egyszerre törölnek, de többekkel lehetett beszélni, elég jól és több talim is volt. A kép itt is vegyes, de ez szerintem általánosságban elmondható minden appról: Volt aki el se jött, volt képcsaló és voltak kifejezetten jó beszélgetős talik, amik sajnos nem alakultak tovább. Először magamban kerestem a hibát, de aztán rájöttem, hogy ők is többekkel ismerkedhetnek és találtak szimpatikusabban. És persze volt ami papíron komolynak indult, de a tali "komolytalan" lett... hát ennyi. Még fent vagyok, valami komoly is alakul talán, de nem szabad komolyan venni.

Erika Volford 2020.11.05. 11:12:36

Szia Te beképzelt tuskó!

Persze, hogy nem találsz magadnak, csak kurvákat, ha alapból, egy hímsoviniszta vadbarom vagy, aki szerint a Baddon Pl. csak ronda, gyerekes nők vannak, akik a kutyának sem kellenek. Ezt nő társaim nevében kikérem magamnak, ezt általában olyan pasik mondják akik kb. 10 centis farokkal rendelkeznek, és egy unintelligens marhák. de neked, luxuskurva az alapszint, az a te szegénységi bizonyítványod. Igy ne csodálkozz, ha az ilyeneket vonzod be magadnak. Kívánok neked, nagyon sok bombanőt, aki úgy lehúz anyagilag, már ha van mit lehúzni anyagilag, meg egyáltalán képes vagy kielégíteni egy nőt mind szexuálisan, mind érzelmileg. Az ilyen érzelmi nullák erre képtelenek, ezért kényszerülnek fizetni még a szexért is.......XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD" Sok sikert" a " tökéletes" nőkhöz....XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Dr.Heart 2020.11.05. 15:26:05

@Erika Volford: Higgadj már le és láss a sorok közé légyszíves! Olvass el más bejegyzéseket is. Semmi ilyesmiről nicns szó, az aranyásókat és a kurvákat minden értelmes férfinek messziről kerülnie kell, a bombanőket meg vigye, aki akarja. Pontosan az a lényeg, hogy a műnőket jobb, ha elkerüljük, de a legjobb az, ha élőben ismerkedünk, ennyi.

Erika Volford 2020.11.10. 18:40:04

Én higgadt vagyok, de vegyél már vissza az arcból, főleg, hogy tudom ki vagy egy tök átlagos "pasi". Én akkor leírom másodszor is a gyengébbek kedvéért, az háborított fel, hogy azt írtad, a Baddon csak a ronda, gyerekes, kutyának sem kellő nőkre lehet ráírni. Akkor miért vagy ott MR. Unintelligencia.......??????

Dr.Heart 2020.11.10. 23:06:55

@Erika Volford: Nem vagyok ott, pont ez az. A gyermekes nők egyébként nem tartoznak most az érdeklődési körömbe. Ennyi az egész. Lehet, hogy árnyaltabban kellett volna fogalmazni, akkor épp olyan időszakban voltam, hogy így sikerült.
Egyetlen ember tudja, hogy ki vagyok, senki másnak nem mondtam. Így vagy az az egyetlen ember vagy, vagy olyan, akinek elmondta. Akkor viszont nem ismersz.
Lehet, hogy "átlagos" vagyok, épp ezért érdekelnek az "átlagos" nők, akik normális értékrenddel rendelkeznek. Amúgy senki sem átlagos, mindenkiben van valami egyedi.

Erika Volford 2020.11.11. 09:05:06

Köszönöm, hogy kiírtad magadból, hogy árnyaltabban kellett volna fogalmazni. Erre mondják, hogy ízlések és pofonok. Lehet, hogy akit te lecsúnyázol az másnak pont bejön. Valaki egy 70 kg feletti nőt pl. rondának tart, valaki mindent megtenne, hogy egy formásabb, dundibb nővel legyen. Van akinek a vékonyak jönnek be, ezzel sincs baj, de tapasztalatom szerint a pasik nagy többsége nem szeret csontokkal játszani. Én sem vagyok egyébként fent, letiltott valami agyhalott, mert nem raktam szét a két szép szeméért a lábam. XDDDDDDDDDDDDDD Itt ezt a részét lezárnám a témának. Igazándiból én ezeket azért írom, mert a Badoo, mint társkereső oldal, kb. 5 évvel ezelőtt, még normális értékrendet képviselt. Tulajdonképpen a Baddo tulajdonosához, és az ott lévő moderátorokhoz szólnék, hogy ez mára egy szexoldal lett, vagy még az se. Társat találni itt képtelenség. Az hogy olyan pasikat és nőket nem tilt a rendszer, akik tényleg reklám tevékenységeket folytatnak, meg a full meztelen fotóikat mutogatják, ez az oldal szegénységi bizonyítványa lett. Aki csak szexre vágyik, kamu képekre, pénzlehúzásra, nyugodtan regisztráljon, ez az ő helye, aki viszont kicsit többre vágyik, mint hogy egy egyéjszakás kaland legyen, egy hús a sok közül, egy skalp, az messzire kerülje. Ennyi lett volna a mondandom.
süti beállítások módosítása