Sok helyen olvasni, hogy a nők párválasztásánál szerepet játszik, hogy tudatalatt az erős, potens hímet keresik, aki majd jó apja lesz a közös utódoknak - leegyszerűsítve azzal akarnak párt alkotni, aki a legmegfelelőbb a majdani apaságra.
Nyilván a fiatalabb korosztálynál még sok más dolog játszik szerepet, de ahogy lehullanak rólunk a társadalom által ránk kényszerített álarcok, ahogy idősebbek és bölcsebbek leszünk, új szempontok is lesznek a párválasztásban. Főleg 30 utáni szingli nők esetében. Azt is mondják, hogy a nők az apjukat keresik a férfiban, a férfiak pedig az anyjukat. Pályafutásom során bebizonyosodott nem egyszer, hogy ez az apakép lebontható, főleg, ha az apa nem éppen volt kompatibilis az elképzelt családmodellel, de az esetek többségében mégis igaz volt ez a tézis: a nőkben ott él az apjuk. Nos, miért ne lehetne férfiszempontból is azt nézni, hogy a leendő társ vajon jó anyja lesz-e a közös gyerekeknek? Van sok tulajdonság, ami tetszik a másikban és ami nem, de ez az idő múlásával megváltozhat, új dolgokat vehetünk észre a másikban, a régiek elhalványulhatnak. Változunk mindannyian, elég, ha csak megnézzük az 5 vagy 10 évvel ezelőtti önmagunkat és összehasonlítjuk a mai énünkkel.
Alapvetően igaz az, hogy a legtöbb dolgot, szokást otthonról hozzuk. Ha otthon nem volt divat rendet tartani, vagy soha nem evett együtt a család, nem ült le legalább egy héten egyszer az asztalhoz, nem kaptak puszit, simogatást a gyerekek, jó eséllyel később sem lesz így, a leendő családban. Persze van, aki tudatosan készül arra, hogy a gyerekkorában a családjában tapasztalt rossz szokásokat ne vigye tovább: van, akinek sikerül és van, aki gyenge lesz és óhatatlanul ugyanabba a hibába esik, mint a szülei. Így a család képe nagymértékben nem változik, akár több generációra bebetonozódhatnak dolgok, maximum a társadalom és a világ változása generálja a szokások átalakulását. Vagy egy új társ érkezése...
Mindig azt szoktam mondani, főleg így 35 után, hogy nem azért fontos számomra, hogy egy nő figyeljen oda magára és a környezetére (és persze a férfira), mert ez egy szerep számára, hanem mert a közös családra gondolok. Azt mondják, hogy az anyaság megváltoztatja a nőket és előhozza belőlük a gondoskodást. Láttam erre is példát, de láttam az ellenkezőjére is: akinek nem volt része annyi gondoskodásban otthon, nem kapott elég szeretetet, vagy nem tanulta meg kifejezni az érzéseit, annak később is nagyon nehéz lesz, még egy olyan társsal is, aki ebben segít.
Az otthon melege háttérbe szorult, nem a hazaérkezés a nap fénypontja, amikor sokszor csak beesünk az ágyba egy hosszú és pörgős nap után.
Egyedül élő nők és férfiak esetében még jobban megfigyelhetők azok a szokások, amik majd a későbbi családban is megjelenhetnek akár. Például ha egy nőnél ordenáré kupleráj van a lakásban, mennyi eséllyel fogja a gyerekét rendre nevelni? Ha halomban állnak a mosatlan edények a konyhapulton és a mosogatóban, vajon a közös háztartásban is így lesz? Ha az a legfontosabb, hogy sokáig aludjunk, vajon a gyerekünkhöz felkelünk majd hétvégén? Ha egy nő a férfiról (és magáról) sem akar vagy tud gondoskodni, vajon fog-e a gyerekéről? Ezalatt nem a férfi kiszolgálását értem, hanem az apró kedvességeket, figyelmességeket. A mai világban, amikor mindenki rohan és önmegvalósít, felüdülés tud lenni, ha egy nő gondoskodó (és a férfi természetesen férfiként viselkedik, megéli és ellátja a férfiszerepet és nem egy papucs). Ma már a nők is vezető pozíciókban ülnek, sokat dolgoznak, örülnek, ha magukra jut idejük, nemhogy arra, hogy még a párjuknak is a kedvére tegyenek. Az otthon melege háttérbe szorult, nem a hazaérkezés a nap fénypontja, amikor sokszor csak beesünk az ágyba egy hosszú és pörgős nap után. Frusztráció, csökkent libidó, feszültség, stressz, megfelelési kényszer. Ez viszont joggal veti fel a kérdést bennem, hogy vajon a gyermek születése, a családdá alakulás mennyiben fogja megváltoztatni ezeket a dolgokat?
Irigylésre méltóak azok a párok, ahol megvan a figyelem, a közös vacsora, a törődés, mesélés a gyermeknek elalvás előtt, az idő egymásra. Ahol az otthon a pihenés, a feltöltődés színhelye, nem pedig modern világunk kapszulahotelje. Szerencsés embernek mondhatom magam, hogy a családos barátaim nagy része így él.
Megváltoznak, megváltoztathatóak ezek a dolgok? Hiszem, hogy sok munkával, türelemmel, kitartással, odafigyeléssel igen. Mindenki az idilli párkapcsolatról álmodik, de senki sem tesz érte.
