Észrevettem egy furcsa törvényszerűséget, egy kettősséget azok között a nők között, akikkel kapcsolatba kerülök és esetleg valami komolyabb is alakulhatna. Kétféle nő, kétállású kapcsoló, fekete-fehér, igen-nem. Az egyik a családi tűzhely őrzője, a jótét lélek, az anya, aki nem akar karriert, nem akar jól kinézni. A másik a dögös, nagyszájú, nem akar komolyabb kapcsolatot, elköteleződést, de odafigyel magára. Az egyik szívesen kuckózik, süt-főz valami finomat, családot szeretne, de nem akar karriert, nem akar imponálni, tetszeni, kihívó lenni. A másik kihívó, flörtöl (sajnos mindenkivel), de nem akar otthon lenni, nem akar nyugodt körülményeket maga körül. Folyamatosan pezseg, folyamatosan igényli, hogy történjen körülötte valami, akár galiba is.

Nyilván tudom, hogy nemcsak ez a két lehetőség van és ennek a kérdésnek a leegyszerűsítése is problémás. Nyilván én is találkoztam olyan típusú nővel, aki igazán egyik fenti csoportba sem illeszthető be. Mégis az a helyzet, hogy ők voltak kisebbségben és ha az utóbbi pár évet nézem, ez a két csoport maradt.

A legtöbb jól sikerült párkapcsolat és házasság a környezetemben olyan kapcsolat, ahol az első csoporthoz tartozó nők (anyák, a családi tűzhely őrzői, stb.) a másik csoport jegyeivel is bírnak (tüzesek, figyelnek magukra, karrierjük is van). Ez persze felveti azokat a gondolatokat, hogy egyrészt az ilyen nők foglaltak, másrészt a sikeres, hosszútávra tervezhető párkapcsolat kulcsa a sokoldalúság és a rugalmasság. Ez természetesen a férfire is igaz, de mivel ez egy férfi szemszögéből írt párkapcsolati blog, ezért ezt nem ebben a posztban fejtem ki.